Jean-Claude Juncker és Tarlós István is üzent a gyászolóknak
Legmélyebb együttérzését és őszinte részvétét fejezte ki a veronai magyar busztragédia kapcsán Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke közlemény útján.
Legmélyebb együttérzését és őszinte részvétét fejezte ki a veronai magyar busztragédia kapcsán Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke közlemény útján.
A balesetet túlélő diákok szerint váltottak a sofőrök. Most egy szállodában várják a hatóságok segítségét, pszichológus is érkezik hozzájuk.
Hat súlyos sérültet szállítottak kórházba a veronai buszbaleset sérültjei közül, két férfi állapota válságos - jelentette Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője.
A szakemberek az olasz hatóságok munkáját fogják segíteni - jelenti az ORFK.
Egy gondokkal küzdő buszt látott a baleset előtt az olasz autópályán, ám másik járműről lehet szó.
A budapesti Szinyei Merse Pál Gimnáziumnál mécseseket helyez el a tömeg, ahol Balog Zoltán mellett több államtitkár is megjelent, hogy részvétet nyilvánítsanak.
Hétfő gyászolja az ország a veronai buszbaleset áldozatait.
Több szülő is elindult Olaszországba, sokan támogatják őket és a túlélőket.
A 16 halálos áldozattal járó magyar buszbaleset után azt próbálják kideríteni, ki a felelős a tragédiáért.
Zömében a Színyei Merse Pál Gimnázium diákjai és tanárai ültek azon a buszon, amely éjjel kigyulladt Verona mellett, 16 utas a tűzben életét vesztette, sokan megsérültek. Az MTI kronológiája szerint 1999-ben volt ennél súlyosabb buszbaleset külföldön, a legtöbb tragédia Ausztriában történt.
Bár korábban a közmédia arról tájékoztatott, hogy francia sofőr vezette a péntek éjszaka Verona közelében szerencsétlenül járt magyar buszt, a jármű üzemeltetője szerint ez nem igaz.
A köztársasági elnök részvétét fejezte ki szombaton a péntek éjszakai olaszországi busztragédia áldozatai hozzátartozóinak. Részvétnyilvánítását - amelyet a Köztársasági Elnöki Hivatal juttatott el az MTI-hez - az alábbiakban szó szerint közöljük.
Megemlékezés miatt korlátozzák a forgalmat Budapest VI. kerületében, a Szinyei Merse Pál Gimnáziumnál - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalos honlapján.
A kiégett járművön a diákok mellett három tanár és egyikük családja utazott. A francia sofőr teóriáját a buszos cég cáfolta.